Ha blikkfangosan akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, a Szerencsés vesztes „egy barátság regénye”. Kakuk Tamás új könyvétől azonban távol állnak az efféle olcsó fordulatok, ezen kívül jóval többről van benne szó, mint a Györe Balázzsal a hetvenes években kötött, életre szóló barátság történetéről. A közös múlt felidézése ugyanis alkalmat nyújt a szerző számára, hogy saját látásmódját, életről és művészetről való gondolkodását is megérthetővé tegye az olvasó – és ami talán még fontosabb: saját maga – számára. A kötetben közölt, személyes életeseményeket és/vagy fontos olvasmányélményeket értelmező esszék füzére annak bizonyítékaként is olvasható, hogy a legnagyobb barátságok sokszor úgy működnek, mint a legnagyobb művészi alkotások: mire felfoghatnánk, mi ment végbe bennünk a hatásukra, már örökre megváltoztatták az életünket. A Szerencsés vesztes nem „csak” egy barátságról, hanem önmagunk életen át tartó kereséséről, és talán önmagunk megtalálásáról is szól.
Reichert Gábor
Kakuk Tamás első regényével nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy leszámoljon az angyalbőrös anekdotizmussal: névtelen főhősének mozaikszerűen megjelenített élményein keresztül arról beszél, milyen nyomokat hagynak egy átlagos fiatalember személyiségén a Magyar Néphadsereg kötelékében eltöltött évek. A Keleti zóna elbeszélője nem adomázik, nem kedélyeskedik, nem próbálja elhitetni az olvasóval, hogy nagy titkok tudója. Éppen ennek az ellenkezőjét teszi. Rámutat, hogy a történelem nincs tekintettel az egyénre, és amit a bennünket körülvevő világról tudunk, nem rendezhető el szépen lekerekített anekdoták gyűjteményébe. Névtelen elbeszélőnk pontosan tisztában van vele, hogy nincs uralma saját történetei felett: gyakorolhatja laktanyabeli barátaival a különféle megnyitáselméleteket, a keleti zónában sosem lehet más, mint egyszerű gyalog egy nagyobb, beláthatatlanul bonyolult sakktáblán.
Reichert Gábor
Kakuk Tamás Biciklibelső című kötete érdekes stíluskísérlet. Találunk benne lebegős, az idősíkokat keverő útleírást, hol távoli tájakról, hol hosszabb-rövidebb ideig tartó biciklizések alkalmával rögzített erős pillanatokról. Egy közös bennük: az úgynevezett „filmes szem” minduntalan előkerül. A kötet esszéiben leginkább a szó jó értelmében vett konzervatív esszéiskola hagyományai rajzolódnak ki, sőt előfordul olyan is, hogy az útleírás fordul át észrevétlenül esszébe. A könyv-és kiállítás- kritikák szépen simulnak bele a Biciklibelső szövetébe, plusz a végén még a különböző borokról és borvidékekről is megtudhatunk egyet, s mást. Intellektuális utazás hegyeken-dombokon, merész mentális kaptatókon. A szerző arra is ügyelt, hogy a kötet ritmusa átvegye a bringázás ütemét, egyszer sem húzza meg a féket, hanem hagyja az olvasót felgyorsulni, majd lelassulni szépen. Az utazás nagy toposzát írja tovább szelíden, egyszer sem nyúl mellé, nem téveszt ütemet. Intellektuális testépítőknek (is) kötelező olvasmány.
Sopotnik Zoltán
Nagy játék valaki mögé bújni, nagy játék az eltakart vers. Értjük, hiszen versről van szó, a költő hajózik a Jóreménység fokától délre. A Jóreménység a vallásos motívumokból kibontva bizonyára az Isten, de annyira finoman, rejtetten bujkál benne, hogy nem lehetne csak vallásos könyvnek hívni, annál több, egy nem mélységesen hívő is magáénak érezheti. Ritka metaforák, egyszerűség, kopárság, és mindig előbukkan egy hely, egy kép, egy gondolat, ami fölemeli a verset. A versek írójának megvan az a képessége, hogy a valóságon túlit mindig megsejtesse.Ezt a költészetet tegnap is el lehetett volna olvasni, holnap is el lehet maradéktalanul. Minimumra szorított versek, nehéz a fajsúlyuk. Személytelenek, de mégsem. Olyanok, hogy minden nehézség nélkül egy másik nyelven is el tudnák ugyanazt mondani, a fordításban sem veszne el semmi, ami nagy dolog.
Győri László
Ahogy közeledik a megérkező, úgy tűnik a messzeségbe a távoli tartomány, amit maga mögött hagyott, s úgy rajzolódnak ki az itthoni táj körvonalai, mintha csak arra vártak volna, hogy valaki elmossa, majd újrakontúrozza őket: a házakat, a fákat, a kerítést, a kertet, a szobrot a téren, a függönyt az ablakon, a kilincset az ajtón, az árnyékokat a falon… Kakuk Tamás huszonhét évnyi hallgatás után közölt versei az emlékezés körvonalai mentén közelítenek ahhoz a leírhatatlan tapasztalathoz, amit jobb híján hazatérésnek nevezhetünk.
Papp Máté